Két hónappal később:
- Neve?
- Senna Dawn.
- Kora?
- 17. Mondja meddig fog még itt kérdezősködni? - kérdeztem unottan a széken hátra dőlve a "Fehér szobában".
- Amíg itt leszel. - válaszolta a faggatóm miközben jegyzetelt.
- És az meddig lesz? - mondtam, majd ránéztem a szoba egyik falára, amin egy tükörnek látszó üveg volt. Most már biztos voltam benne, hogy nem vagyunk egyedül. Éppen kihallgatnak.
- Hát az csak magán múlik.
- Ja. - jegyeztem meg közben a hajamat piszkáltam. - Akkor már szervezheti a temetésem. - mosolygok.
- Az nem úgy megy Mrs. Dawn..
- Mrs. Dawn az anyám volt.
- Hogy hogy csak volt?
- Meghalt. - vágtam rá egyből érzelem mentesen.
- Oh. Sajnálom. - mondta, majd valamit beleírt a füzetébe.
- Ugyan dehogy.
- Tessék? - néz rám értetlenül kékes szemével a szemüvege alatt.
- Jól hallotta. Nem kell itt játszania a részvétet. Nem sajnálja. Mért tenné? Nem is ismerte. De én sajnálom, hogy ismertem. Mert ha nem szül meg, akkor itt se lennék.. Valahol máshol, mondjuk Amerika egyik eldugott iskolájába poshadnék. De nem neki meg kellett szülnie és még ráadásul még meg is halt, mint minden más szerettem. De tudja mit?
- Nem.
- Chh.. Minek is magyarázkodom. Ez egy diliház kit érdekel, hogy mit sajnálok vagy, hogy mit szeretek.
- Ebben téved. Mrs. Dawn. - Hajolt az asztal fölé, és mélyen a szemembe nézett. Ebben a nőben semmi érzelem nem volt már évek óta. Legalább is mióta itt vagyok semmi érzelmet nem mutatott sem felém, sem mások felé. De van vagy 38 éves, szőke haja van, kék szeme és vékony, akár modell is lehetne, de ő inkább ebben a számomra diliház nevezetű intézetben van. - Hahó.. Figyel rám?
- Muszáj, nem? Úgy se tehetek mást.
- Tudom, hogy nehéz beszélni arról, ami önnel történt. De már egy ideje itt van és nem mutat változást. Nem gondolja, hogy lépnie kéne a változás felé?
- Wow. Pszichológusból hit térítő lett.. Ez már haladás nem, Mrs. Line?!
- Nem magamra értettem.
- Kár.
- Mért ilyen?
- Hogy érti?
- A személyisége. Mért lett ilyen magába zárkózó?
- Hogy mért?
- Igen. - nézett rám, majd valami remény féleséget láttam a szemében. Azt hiszi megnyílok neki ilyen könnyen?
- Tudja, ha a szeme láttára hagyják cserben , akkor maga is ilyen lenne. De miket beszélek. Magával ilyen nem fog történni, mert nincsenek is olyanok, akik magát kedvelnék.
- SENNA DAWN. - kiállt fel. - Tudja, hogy ez nem helyes cselekedet?
- Szarok a helyesre. Azok után amiket átéltem. Nem érdekel semmi. Én csak szabad akarok lenni. Nem akarok az miatt szenvedni, hogy minden éjjel valami hangra riadok fel és sírok a hang szigetelt szobámban. Sőt szinte ordítok, hogy segítsenek. De magunk basszák a rezet és csak a kor lapokat nézik, hogy ez a gyerek nem normális. Mért van ez? Tudja mért?
- Nem.
- Mert egyedül vagyok. Senki nem segít. És másfél éve vagyok egyedül, azon imádkozom, hogy végre vége legyen. Nem akarok szenvedni miattuk.
- Kik miatt?
- N-Nem tudom. - ordítottam, majd könnyek szöktek a szemembe és folytattam. - Nem tudom. Már azt sem tudom ki vagyok, vagy hogy mi? Ember vagyok-e még?
- Nyugalom.
- NEM. Látja ezt? - mondtam majd a körmömmel sebet, próbáltam vájni a karomba. - Maga szerint mi ez? Azon kívül, hogy seb és vérzik?
- Csak magadban okozol ezzel kárt.
- NEM. - ordítottam. - Milyen seb? Már be is gyógyult. Látja? Milyen ember az, akinek a sebei semmi perc alatt begyógyulnak? Szörny vagyok. Nem akarom ezt. - nyöszörögtem, majd a fekete széken összekuporodva bőgni kezdtem.
- "Nem vagy szörny." - mondta egy ismerős hang a fejemben, amire a fejem felemeltem és már nem sírtam. Csak folytak a könnyeim.
- El hiszem, hogy eleged van, abból, ami itt folyik. De kérlek, most az egyszer nyílj meg és áruld el. Mi volt két hónapja március 31.-én .
- A szülinapom. - szipogtam. - Akkor lettem 17.
- Nagy buli volt?
- Az. - mosolyogtam elismerően. - Mindenki ott volt, aki számított. A barátaim... És ő is.. Emlékszem a legjobb barátnőm Tara kiöntötte a forró csokit. Mi meg csak nevettünk. Ji Ah Suga-val jött. Ők elválaszthatatlanok, szinte egymásnak teremtették őket. De Suga sem volt teljesen ember, vagyis nem tudom. Aztán Ott volt GiTae meg Mir, a két bolondom. Hyun Ah meg Kiseop is ott volt Go Han meg Jimin, Kim Bae, Sung Hyunk meg Tara. Igaz őt már mondtam.. Ők nagyon fontosak a számomra. Mind különlegesek, mint emberi és természet feletti lényként. ..
- Értem. Hát az a jó, hogy nincsenek faji ítéleteitek.
- Igen.. - mosolyogtam, majd le is fagyott az arcomról és egy újabb könnycsepp folyt rajta végig.
- Mi az?
- Aztán.. Aztán ott volt ő is. - mondtam magam elé bambulva.
- Kicsoda?
- Akkor, azt hittem szerelmes vagyok.. De rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Az egész csak egy átverés volt. De lehet még sem. Aztán.... Aztán...
- Mi történt a szülinapod után?
- Tűz... Mindenütt.
- Hol?
- Az erdőben.
- Ott volt a parti?
- Igen. - szipogtam.
- Mond el mi történt.. Senna.
- Hirtelen minden lángba borult. Csak futottunk. Valaki sikoltott. Azt hiszem Hyun Ah volt. Kiseop csak sírt. Nem sokat láttam a nagy füsttől. Sikítások és üvöltések hallatszottak ki a fenyvesek felől.. Én csak futottam, vagyis valaki húzott maga után. A bőre kormos volt. Mikor megálltunk végre a nevemet kiáltotta. Nem éreztem semmit csak valami szúró fájdalmat a szívemben. A fiú eltűnt. Már nem éreztem semmit.....
- Mi történt utána?
Hirtelen emlék képek hada jelent meg a fejemben.
- Körülöttem minden sötét volt. Csak egy fény pislákolt messze, de olyan halványan, hogy a sötétség végül azt is belepte. Aznap este minden szerettem eltűnt. Hatalmas alakok jöttek és harcoltak ellenünk. Majd egy nagy farkas vonyítás hallatszott és legalább 10 hatalmas farkas jelent meg. Villám csapások kísérték őket a támadóink felé. Varázsló pálcákból jött. Néhány fiatal is a támadók felé rohant, majd az egyik legnagyobbat megcélozva ráugrottak és mint a vámpírok valamit kiszívtak belőle, csak az nem vér volt. Annál tisztább és fehér volt. A lelkük. Nem tudtam mit tenni. A fiú, akit el akarok felejteni értem harcolt.. Azt hiszem. De aztán felém rohan, mikor egy hatalmas skorpió belém szúrja méreg fullánkját.. Haldoklom. Már alig látok valamit.. De annyit tudtam, hogy vége van a csatának.. Azt hiszem nyertünk. Tara fölém hajol és sír.. Bocsánatot kért valamiért.. A varázs pálcáját a szájába vette és valamit előhalászott a zsebéből. Megitatta velem, és a fájdalmaim enyhültek. De még nem voltam jól.. De örültem, hogy a barátaim jól vannak. Igaz, hogy egy kicsit megsérültek.. De jól vannak.. Mosolygok.. De mindenki sír körülöttem.. Nem értem mért.. Majd meghallottam, hogy valaki közeledik. A fiú volt az.. A szerelmem.. Akit szeretek.. Ő nem sír.. Lehajolt hozzám, majd fölemelt.. A testem könnyűnek éreztem már. Semmi bánat, se harag.. Semmi.. Azt hiszem megbékéltem a tudattal, hogy meghaltam, de a lelkem még a testemben van. Még éreztem, hogy valami belém mélyeszti a fogait, többször is. De nem reagálok.. De a lelkem sír a fájdalomtól.. Majd egyszer fölébredek egy ágyon, ami egy fehér szobában van. És rajtam is egy olyan fehér ruha van. Majd meglátok egy tükröt a szoba egyik sarkában.. Belenézek.. Látok valakit. Egy idegent, aki olyan mint és. Csak nem vöröses barna a haja, hanem fehér. A szemei sem annyira kékek már, hanem szürkések. A bőröm fehér.. Körül nézek és nem látok ablakokat. Csak egy fehér ajtót, ami talán acélból vagy vasból van. Hirtelen valaki benyit. Mosolyog rám...
- Köszönöm. - mondta Mrs. Line vissza zökkentve engem a valóságba.
- Nem kell.. Talán jobb is, hogy kimondtam..
- Bizony.. Most, hogy elmondta mi történt a szülinapja előtt, Mrs. Dawn.
- Ha még meg is kínoznak akkor sem akarok ma arról beszélni..
- Értem. De ki volt az a fiú?
- Nem akarom...
- Mit?
- Meg fog ölni, ha kimondom.
- De ki?
- Ty..
- Ez egy becenév?
- Igen.
- Mért akarná megölni?
- Mindig ezt mondta.
- Szerette őt?
- Hogy szerettem-e? Mindennél jobban.. Mikor megismertem nem kedveltem. De ahogy egyre jobban telt az idő meg kedveltem.. Azóta is...
- Szereti?
- Igen.. Ha ő nem lenne, akkor nem lett volna ilyen csodálatos évem.. Soha nem szerettem még senkit ennyire. És hát vele volt az első két dolog.
- Mi az a két dolog?
- Első szex és csók. - mosolyogtam. - Azt hiszem, ilyen egy igaz szerelem.. Bár fájt, hogy elvesztettem őt. De mondhatni megszoktam.. Már nem érzek boldogságot.. Szinte minden érzelmem kihalt belőlem... Miatta és mások miatt..
De ilyen az élet..
Ami múlt az elmúlt.. De vissza kell emlékezni, hogy maradjon bennünk valami emberi is...
